VKF! XIV. Magyaros ételek - Kocsonya

A kocsonya hagyományos magyar téli étel.

Kocsonya a kúltúrában
A miskolci közmondások közül országosan ismertté vált a „Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka”. Ennek eredete: Még a hűtőszekrény feltalálása előtti időben, amikor a pincében tárolták a hűtést igénylő ételeket, vendégek tértek be Miskolc főutcáján a Három Rózsa vendéglőbe (maga az épület ma is látható, homlokzatán a három rózsa domborművével). A vendégek kocsonyát rendeltek, a vendéglősné meg lement érte a pincébe, a sötétben nem vette észre, hogy a hűlő kocsonyába beleugrott és a zselésedő anyagba benne ragadt egy béka, és így tette le az ételt az asztalra a vendégek elé. A humoros történet hamar elterjedt, és vele a szólás is.
2000 óta Miskolcon, minden év februárjában Kocsonyafesztivált rendez.

Elkészítése

A disznó kevésbé nemes, zsíros, porcos, csontos részeit (fej, farok, bőrke, köröm) zöldségekkel, fűszerekkel abálják (95°C-on főzik). A kollagén kioldódik a szaruképletekből. Elkészülte után hűlni hagyják, (üllepités), vagy leszűrik, a húsokat tányérokba adagolják, zsírtalanított levét rá merik. Hideg helyre teszik, így kihűlés után zselésedik, megszilárdul.
Fogyasztása hidegen történik, többnyire kenyérrel.


Én édesanyámtól tanultam a kocsonya elkészítését, és bár már nincsen ideje (tekintve, hogy már eléggé meleg van és én kint szoktam lehűteni az erkélyen, de a hütő is megteszi). Anyu sosem kuktában csinálta, hanem felrakta a nagy lábost főni és egész nap éreztük a kocsonya illatát a lakásban. Hát én sem csinálom másképp.

Hozzávalók kb. 10 tányérhoz:
- 1 disznó hátsó csülök
- 2 disznó köröm
- Kis füstölt hús, akkor jobb íze lesz
- 1 szál répa, 1 szál zöldség, 1 vöröshagyma, 5-6 cikkely fokhagyma
- 5-6 szem fekete bors, sóval nagyon vigyázni, mert a füstölt hús is sós és persze ahogy fő a léből is nagyon sok elpárolog.

A húsokat megmosom hideg vízben, az esetleges szőröket leszedem. Egy nagy fazékban (kb.6-8 literes) hideg vízben felteszem főni, forrás közben a habot többször leszedem a tetejéről. Kb. 20 perc múlva az összes hozzávalót beleteszem. Amikor felforrt, egészen lassú főzés mellett 5-6 órát (nem tévedés!!!) főzöm.
Kiszedek belőle egy kicsit és kipróbálom, hogy megalszik-e a leve. Ha a hús teljesen leválik a csontról, akkor elzárom.
Kiszedem belőle az összes fűszert és kidobom. A bőrös húsokat egy tálcára kiszedem már eleve kb. 1 tányérra való adagokra halmozom.
Ezután kb. 15-20 percet várok, hogy a leves leülepedjen.
A legjobban úgy lehet leszűrni, ha egy géz darabot beleteszem a szűrőbe, mert ez a zsír javát felszívja. Szép lassan kell leszűrni.
Tányérba halmozni a húsit, majd rászedni a levet.
Ha jól sikerült, akkor majdnem meg is alszik , mire a tányérok is kihűlnek.
(Na ilyenkor jönne az, hogy tegyük ki az erkélyre éjszakára, mert ott jó hideg van, de ilyenkor nincsen már megoldás, mint a hűtő. Csak akkor szabad betenni a hűtőbe, ha már teljesen megaludt a kocsonya). Fóliával letakarva jó pár napig eláll.

Jó étvágyat!


A bejegyzés trackback címe:

https://chezchristine.blog.hu/api/trackback/id/tr32411462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása